Van az a pillanat, amikor veszel egy doboz epret, és nem csak a nyár illatát hozza magával... hanem egy gyerekkori emléket is. Így történt ez velem is a minap.
Vettem egy nagy adag epret, és ahogy néztem a piros, zamatos szemeket, beugrott:
"Mammama ezt csinálta Nekünk mindig nyáron!"
Gyerekként ez volt az egyik legédesebb desszertünk. Gyors volt, habos, könnyű, és persze – mint minden, amit a Mammama csinált – tele volt szeretettel. Emlékszem Mammama még nem robotgéppel csinálta, hanem kézzel a régi spirálos habverővel készítette, ami elég komoly munkának számított, de az Unokákért bármit megtett és tesz is a mai napig.
Most készítettem el először, felnőttként. A hűtőben ott lapult a sok eper, és maradt pár tojásfehérjém is a sütések után. Felhívtam a Mammamát, elmondta újra, hogy is kell, én pedig 5 perc múlva már kanalaztam is azt az édes, habos finomságot.
Ez a desszert tényleg a világ legegyszerűbb dolga – csak egy robotgép kell hozzá, egy csomó cukor (igen, ettől keményedik meg szépen a fehérje), és egy adag gyümölcs. Bármilyen bogyós gyümölcs működik vele: málna, meggy, szeder, ribizli, áfonya, amit csak szeretsz.
Egyszerűen tálalom: kis poharakba adagolom, vagy ha marad belőle, lefagyasztva is szuper – igazi gyümölcsös fagyinak is beillik.
Ez nem egy különleges, modern recept. Ez egy régi emlék, egy falat gyerekkor, amit most újra felfedeztem. Nekem erről szól ez a hab: a nyárról Mammamáékról, a könnyed édességről, ami mosolyt csal az arcunkra.
Ha te is kipróbálod, kívánom, hogy legalább olyan jóleső érzés kavarjon át, mint engem, mikor újra elkészítettem.
Ha szeretnél tőlem rendelni, akár sütit, akár apróságot ajándékba – nem csak esküvőre, keress bátran Instagramon vagy Facebookon, mindig örömmel készítem őket! 🍪💛
Köszönöm, hogy itt voltál és elolvastad! Legyen szép napod!
Szeretettel:
Sziszkó
Recept
Gyümölcshab recept
Hozzávalók:
- 500 g eper/málna/áfonya/ribizli/meggy (amit megennél és ne spórolj a mennyiséggel)
- 10 dkg kristálycukor
- 1 db tojásfehérje
Elkészítés:
A gyümölcsöket darabold fel, tedd egy tálba, mérd rá a cukrot és tedd rá a tojásfehérjét. Robotgéppel kavard ki 5 perc alatt.
Ha fagyasztóba teszed egy estére tökéletes jégkrém és nincs kispórolva belőle a gyümölcs :)