Sokan kérdezték már, milyen lehet egy „sütis nap”. Vagyis amikor nekilátok elkészíteni egy vagon rendelést, és egész nap a konyhában vagyok. Elmondom, de csak őszintén – úgy, ahogy van.
Minden a munka után kezdődik
Hétköznap 16:00-ig dolgozom, és általában 17:00 körül kezdek neki a sütésnek. Régen képes voltam hajnal 1-2-ig is ott állni a pultnál, másnap meg mentem szépen vissza dolgozni nyolcra – de ezt ma már nem csinálom. Egyszerűen muszáj pihennem. Mostanra behúztam egy egészségesebb határt: max este 10-ig sütök. Ha hétvégére esik a munka, akkor 9-10 körül kezdem, és este 8-9 körül zárom a napot. Jó esetben, de van amikor ez kitolódik 10-11 ig.
Kávé, lista, ritmus
Sütés előtt először is magamhoz térek 😅 – néha egy 3 az 1-ben kávé, valami gyors kaja, és leülök, hogy átnézzem, mit is kell készítenem. Fontos, hogy legyen terv: mi jön először, mi után, hogyan lehet a leghatékonyabban és leglogikusabban haladni.
A bevásárlást mindig a sütés előtt intézem, ha valami hiányzik. Az alapdolgokból – mint liszt, cukor, kakaópor – általában van tartalék, de a friss hozzávalókat mindig az adott alkalomhoz veszem meg.
Sütés csak zenére
Csendben sütni? Kizárt. Mindig szól valami a háttérben. Van, hogy podcastet hallgatok, vagy megy valami film, de a kedvencem a melodic techno – Deborah de Luca például állandó vendég nálam. Egy kis tánc a konyhában, és máris könnyebben megy a munka!
Segítség a konyhában
A legnagyobb segítség Nekem Anya és Mammama, nélkülük sehol sem tartanék, amikor nagy rendeléseim vannak mindig szívesen segítenek, megtölteni a sütiket, csomagolni vagy esetleg mosogatni. Ilyenkor legalább együtt vagyunk. Tanácsokkal látnak el, hogy mit hogyan csináljak, ki szoktam kérni a véleményük mindenben.
A kedvenc és a legutáltabb rész
A legjobban azt szeretem, amikor összeállnak a sütik. Például a hólabda – megtölteni krémmel, körbekenni, kókuszba hempergetni, végül csokizni… ahogy látom, hogy mit alkotok, az mindig újra és újra feltölt.
A legrosszabb? A mosogatás. Őszintén? Ennél jobban semmit nem utálok. A krémes tálak, a keverők, minden ragad, minden koszos – ilyenkor tudnék sírni. 😂
És igen, van egy szabályom: nem állok meg enni közben. Mert ha kiesek a ritmusból, nagyon nehéz visszarázódni.
A nap végén...
Ha minden jól ment, lehuppanok a kanapéra, töltök magamnak egy pohár bort, és csak élvezem a csendet. Ha sikerült tartani az ütemtervet, jön a megkönnyebbülés. Ha átadtam a sütiket és elégedettek voltak, akkor jön a büszkeség. És persze ott van a fáradtság is, de az a jóleső fajta.
Amit sokan nem látnak
Napi 8 órát dolgozom, heti 3x járok edzeni, főzök, viszem a háztartást és emellett készítem a sütiket. Ez nem csak egy „kis kreatív hobbi” – ez munka, idő, energia. Szívvel-lélekkel.
És ha valaki legközelebb azt kérdezi, „ugyan már, mennyi meló lehet ebben?”, csak annyit mondok:
Gyere el velem megsütni 5 kg mandulát vagy 3 kg linzert – és utána kérdezd meg újra. 😄