A sütés számomra nem csak egy tevékenység, nem csak egy hobbi. A sütés egy külön kis világ, ahol minden a helyére kerül – az ízek, az illatok, az érzések. Egy belső ritmus, ami kikapcsol, feltölt, és segít adni valamit másoknak – valamit, ami több mint egy szelet süti.
Persze, amikor sok a rendelés, ez a varázslat időnként megkopik egy kicsit. Túltelítődik a rendszerem – fejben, testben, lélekben is. De elég 1-2 nap szünet, és újra ott vagyok a konyhában, újra áramlik belőlem a gondoskodás, a törődés, a szeretet – mindaz, amit a sütés által ki tudok fejezni.
Egy falat törődés – egy falat emlék
Amikor valaki megkóstolja, amit készítettem, a legnagyobb öröm az, ha nem csak azt mondja: „ez finom”. Hanem azt mondja: „olyan, mint a nagymamámé volt”, vagy csak mosolyog, és egy pillanatra elhallgat – mert eszébe jutott valami régi, egy vasárnapi uzsonna, egy gyerekkori nyár, egy régi ünnep. Ezekért a pillanatokért éri meg minden – az éjszakákba nyúló sütés (amit ma már nem vállalok 😊), a tökéletességre törekvés, a sok-sok gyakorlás és figyelem.
A dédim árnyéka – csendben velem
Nagyon ritkán, de néha eszembe jut a dédim is. Ő cukrász volt. Kisgyerekként még találkoztam vele, és bár hamar elment, mégis olyan érzés, mintha csendben mosolyogna fentről, amikor a konyhában vagyok. Mintha továbbvittem volna valamit abból, amit ő is tudott, érzett, adott másoknak.
A folyamat – és ami mögötte van
Sütni számomra mindig rendszerezést is jelent. Átgondolom, mit mikor készítsek, hogy jövök ki legjobban idővel, hűtéssel, pihentetéssel. És persze zenével – nálam a konyhában mindig szól valami, mert a ritmust is adja, nem csak a hangulatot.
A linzer például másnap sokkal jobb, a sósak viszont frissen roppanjanak. Ez nem csak technika – ez figyelem és szeretet.
A covid hozta – de maradt velem
A sütés a covid alatt vált igazán fontossá. Lassabb lett az élet, több lett az idő, és jobban fókuszálhattam magamra. Akkor nem volt párkapcsolat sem – és a szabadidő, amit magamra fordíthattam, valahogy mind a konyhában kötött ki. Ott nem csak liszt szóródott – ott alakult ki az, amivé ma lettem: valaki, aki sütéssel ad.
A határok – és az, amit megtanultam
Ma már tudom, hol van a határ. Nem éjszakázom, nem vállalok utolsó pillanatos rendelést – mert ezt rendes munka mellett csinálom, és magamra is kell időt hagynom. Nehéz volt ezt meghúzni, de muszáj volt. Mert csak úgy tudom azt adni, amit igazán szeretnék: nem csak egy sütit. Egy falat élményt. Egy falat gyerekkort.
Az elismerés – és a mosoly
Az elismerés fontos. Az, hogy valaki értékeli, amit csinálok. Az, amikor karácsonykor megköszönik a kis képeslapot vagy a mellécsomagolt csokit. Vagy amikor valaki azt mondja egy kiállításon: „Ez pont olyan, mint amit az anyukám csinált...” – na, ezért sütök.
Mit mond rólam a sütés?
Talán azt, hogy tudok szeretni. Törődni. Adni. Sokan nem is nézik ki belőlem, hogy ezzel foglalkozom – de én tudom: ez én vagyok.
Ha szeretnél Te is egy falat emléket, kereshetsz bizalommal. Tortát nem szívesen vállalok 😄 – de minden másban benne van a szívem.
Köszönöm, hogy itt vagy és olvasod a blogom :)
Szeretettel:
Sziszkó